A Tánc Ura testközelből

2015.12.05., szombat, 20:00 Bécs, Wiener Stadthalle | Az év végi nagy rohanás közepette, december elején egy kis kikapcsolódás soha nem jön rosszkor. Pláne, ha a Lord of the Dance-hez is köze van. Még ha Bécsig is kell utazni érte. Újra látni Michael Flatley-t a színpadon ... mákunk volt, hogy ide is elkísérte a csapatát. Ugyanis csak néhány európai fővárost ejtett útba, jövő év elején a New York-i Broadway-turné után fogja úgy tűnik, most már végleg szögre akasztani a tánccipőjét. Szóval, bíztunk benne, hogy az áprilisban megvett jegyek valóra váltják a beígért feltűnését a fináléban:

Anno még kis csillagocskák jelezték a körút állomásainál a személyes megjelenését, ősztől viszont a Broadwayhez átalakult hivatalos honlapon már ilyen kis táncoló figurák:

Bécsnél is volt. Még mindig. Megnyugodtunk. No nem mintha nem lenne maga a műsor jó nélküle, de azért mégis na.

Este 8-kor kezdődött a show, 7-kor volt kapunyitás. Naná, hogy már 15.45-kor beértünk a parkolóházba. Még kongott az ürességtől.

Gondoltuk, felfedezzük a környéket, különös tekintettel a stadion ki- és bejárataira. Nem is volt hideg. Kávézó ingyen wifivel megvan, vécé megvan, minden oké. Elindultunk körbejárni az egész kócerájt. Nem kicsi, az fix. A stadion egyik oldalát egy park szegélyezi, és van egy uszoda és egy műjégpálya is mellette. Megannyi ki- és bejárattal. Szép kilátások.

Megpróbáltunk néhány lehetőséget kizárni ... mondjuk mindjárt a főbejáratokat, meg a park melletti kijáratot a hulladékgyűjtő konténerekkel és kukákkal. Még mindig volt kettő. Az egyik egy olyan kis udvarra vezetett, ahol gyanús buszok álltak. Bár elég kicsinek tűnt a terület első blikkre. Hmmm ... a portásbácsi éber volt, így bejutni nem sikerült. Iggggen gyanús buszok álltak odabent. A második egy sima, sorompóval ellátott parkoló volt. Tettünk egy sétát a parkon keresztül is, aztán úgy döntöttünk, beülünk a kávézóba tervet szövögetni. No meg wifire csatlakozni. Hátha a Lord kiposztol valamit a Facebookjára, vagy a Twitterére, amiről jobb tudni. De nem. 

Kapunyitás előtt egy kicsivel már gyűlt a jónép, a bejáratok fölött piros X, mi inkább tettünk még egy sétát a létesítmény körül. Jobb, mint ácsorogni. Sötét a park, elég is volt belőle.

Mire visszaértünk, kigyúltak a zöld jelzések, végre be lehetett menni. Minden eshetőségre felkészülve a táskámból a kabátzsebembe mélyesztettem a kamerát, a fényképezőt pedig szemüvegtokba tettem. A fenyegetettség ellenére nem volt szigorúbb az ellenőrzés, mint eddig. Bent voltunk, még mindig egy órányi várakozási idővel előttünk. Célpont: ajándékbolt ... toll-bögre-naptár-dvd-kulcstartó-turnéfüzet ...

A szép turnéfüzet néhány oldala: 

Büszkeségeink, a magyar táncosok:

Ifjabb Flatley: Michael St. James Flatley

Flatley és kicsi Flatley a show "órás" jelenetében, balra fent

A nézőtéren helyet foglaltunk, és amikor elsötétedett, ismét egy szuper show-t láthattunk, akárcsak Szombathelyen. Az eltáncolt történet az előző beszámolómban olvasható. A Dangerous Games alcímet viselő produkció sok újdonságot is tartogatott. Részletek egy korábbi cikkemben, itt.

A 20 perc szünet éppen egy rövid kimenetelre (és Ducky kalandjaira :)) volt elég ekkora embertömeg mellett. 

A második rész vége felé izgatottan vártuk a finálét. A közönség amúgy sem volt halk, de amikor a Lord megjelent és az ikonikus pózába vágta magát a lépcső tetején, még feljebb ment a hangerő. 

Néhány tánclépés és az életkorát többszörösen meghazudtoló magasságú ugrás után a táncosok bemutatása következett. 

A Sötét Urat Papp Zoltán táncolta :)

A Tánc Urának szerepét pedig Matt Smith, őt láttuk a szombathelyi arénában is.

Tök jó dolog volt kamerával a kezemben felállni, meg kivédeni a körülöttem olyan lelkesen tapsolókat, hogy szinte oldalba vágnak, ha nem vigyázok. De túléltem, és azért látni is lehet valamit a felvételen :) Videó:

A Lord fekete MF kabátról fehér MF kabátra váltott (nem is tudom, melyik a szebb) és a táncosok is átöltöztek. Következett a finálé, amihez nem is lehet mit hozzáfűzni, beszéljen a videó helyettem:

A show hatásától nem sok időnk volt szédelegni (szerencsére közel ültünk a színpadhoz, egészen lent, így nem is kellett szó szerint sem a lelátó tetejéről leszédülnünk), mivel ugye igyekeztünk kifelé, amennyire lehetett, hogy netán elkapjuk a Lordot valamelyik kijáratnál. Szép tervek.

Főbejáratok eleve kizárva, indultunk a gyanúsbuszos kibejárat irányába. Megtévesztett minket egy kisebbfajta tömeg, de amikor közelebb mentünk láttuk, hogy a késő este még javában működő uszodából kijövet egy busznyi kínai gyülekezik a járdán. Vaklárma.

Ki tudja, hányadik kör után, kínaiakon többször átsétálva (egyáltalán minek működik éjjel az uszoda?!) észrevettünk egy turnéfüzetet szorongató 6-7 fős társaságot a gyanúsbuszos helyen. Portásbácsi már hazament, így szabadon beljebb merészkedhettünk. Láss csodát: nemcsak hogy nem volt kicsi a belső udvarrész, hanem több busz is elfért egymás mellett, igaz, a sofőröknek nem volt könnyű feladat leparkolni olyan szorosan. A buszok ablakában Lord of the Dance felirat. A táncosok járműve már megvolt.

A sárga kukásmellényes biztonsági őrtől megtudtuk, hogy 1: nem várakozhatunk itt, 2: Flatley nem itt fog kijönni. Neki az első pont volt fontosabb, nekünk meg a második ... hacsak nem akart minket félrevezetni ... bár a buszokon kívül valóban nem láttunk ott bérelt személyautót. Elindultunk a sima sorompós parkoló irányába (a kínaiak még mindig nem fogytak el), ott ácsorogtunk egy darabig, közben a táskavizsgáló mellényesek is hazamentek. Észrevettük a táncosokat is menet közben, de ez semmin nem változtatott, hiszen ők másnap tovább utaztak Linzbe, majd 7-én Graz következett. A Lordnak ezzel szemben vissza kellett utaznia New Yorkba. 

Néhányan elindultak a park előtti utolsó lehetséges helyszín felé, a kukákhoz. Mi egyelőre még nem követtük őket, nekünk gyanúsabb volt a parkoló. Egy idő után meguntunk ott lenni és követtük a többieket. Közben persze elhangzott a mi-sem-vagyunk-normálisak-az-éjszaka-közepén-itt-kóválygunk-Bécs-utcáin mondat.

A két helyszín nem volt ideális közelségben egymáshoz, és amikor magunk előtt kiszúrtunk egy sötét kocsit, amelyik a járdán parkolt, pontosabban az orra lógott rá, minden mindegy alapon nyomtunk egy sprintet. Fék az utolsó métereknél, nemcsak amiatt, nehogy komplett idiótának tűnjünk, hanem mert a seköpni-senyelni fíling vette át felettünk az uralmat. Mákunk volt: nem egy újabb kínai csapat állta el az utat, hanem maga a Lord osztogatta nagyban az autogramokat. Maga az élő-legenda-Michael-Flatley .... foglalkozása-táncisten-vagy-mi-a-szösz ........ öööööööö .......

Innentől kezdve búcsút mondtunk az időérzékünknek (visszanézve a képeket: az egész nem tartott pár percnél tovább), és csak emlékfoszlányok maradtak meg: .... a fényképező gombját nyomkodom ... kikerülve a mindig képbe rondító többi rajongót :D .... nyújtja a kezét az aláírnivalóért .... aláírja a turnéfüzetet .... Viki kezét is dedikálja ... amikor megmondom, hogy magyarok vagyunk, magyarul mondja: "Egészségedre!" ... poénból magyarul lereagálom: "Köszönöm!" ... (A magyar táncosok a lényegre tanítják, amint a mellékelt ábra is bizonyítja :))

Azt hittem, az infarktus borítékolva van, de olyan nyugalom és türelem áradt a Lordból, ami rám is átragadt. Lazán elhajthatott volna az elsötétített ablakú kocsijával, simán megtehette volna. Hiszen vissza kellett repülnie New Yorkba. Neki már semmit nem kell senkinek bizonyítania. Ezzel szemben kiszállt egy maroknyi rajongó kedvéért! A söfőr/testőr (?) vigyorogva támasztotta a kocsi oldalát.

Szóval, miután kattintgattam a géppel, megkértem, hogy velem is álljon össze egy fotó kedvéért ... hát, most ne várjátok, hogy értelmesen szavakba tudom önteni, milyen volt, amikor ott volt tőlem nulla, azaz 0 centiméter távolságban ...  keze a vállamon, sőt, még egy puszit is nyomott a halántékomra. ... Egy nemtomhány másodpercnyi filmszakadás után már csak annyi rémlik, hogy kifelé integet az autó ablakából. És hogy az egyik kollegina "Merry Christmas"-t mond neki.  D e  m i k o r  s z á l l t  b e ?! :o XD

Viki lehet, hogy másra is emlékszik, övé a szó:

*

"Azt, hogy egy órányi tanácstalan bolyongás után végül a megfelelő hátsó kijáratnál lyukadtunk ki, csak egy pletykás biztonsági őrnek köszönhetjük. A nevét azóta többször is imába foglaltuk, megérdemli. :)

Meglepő volt, hogy a tízezres közönségből összesen 7 ember vette a fáradtságot és fagyoskodott közel egy órát az utcán, csak a jó szerencsében bízva. Végül nekünk lett igazunk, bár már elindultak és simán megtehette volna, hogy egyszerűen elhajtanak, mégis kiszállt és beszélgetett mindenkivel - már akinek eszébe jutott egy-egy épkézláb mondat angolul. :)

Én sajnos még a nevemet is elfelejtettem, annyit sikerült csak kinyögnöm, mikor a füzetem után nyúlt, hogy ne azt, hanem a kezemet írja alá. Nem kicsit lepődött meg, mikor rájött, hogy a mottója van rám tetoválva, odahívta a testőreit is, hogy nézzék meg. Az idősebbik megtapogatta, hogy igazi-e, a fiatal meg csak vigyorgott. :)

Majd szépen komótosan megrajzolta az autogramját, ami nem is volt olyan egyszerű. Hiába próbálta tartani, azért csak remegett a kezem, félig levetkőzve a mínusz fokokban. :)

Az egyetlen ember, aki anélkül hajthatja ki a szép programfüzetünket, hogy kapna egy sallert. :)

Mert az idézetek csak aláírással együtt hitelesek :)

Azért kaptam egy szép autogramot is a füzetembe. Nekem mindkettő mellé odabiggyesztett egy X-et, Kata barátnőm viszont egy igazi puszit kapott - csak úgy, mert megérdemli. Szenilis vénasszonyként sem fogom elfelejteni azt az arcot, amit akkor vágott. :)

Majd mindenkinek boldog karácsonyt kívánva elköszöntek és már indultak is a reptérre, hiszen a New York-i fellépésekről csak erre a show-ra repült Bécsbe.

Mivel a gyerekkori álmát is sikerült valóra váltania azzal, hogy a Broadway-n táncolhat, az amerikai turné után a teljes visszavonulását tervezi, hiszen a lába és a háta is visszafordíthatatlanul károsodott a több évtizedes munkától. Így elképzelhető, hogy az utolsó európai fellépését láthattuk és főleg mi heten, a hátsó kijáratnál gazdagodtunk felülmúlhatatlan élményekkel. Egyetlenegy kívánságom volt csak, hogy egyszer személyesen megmutathassam neki, hogy minden nap az ő mottóját látom magamon, ha valami nagyon nem akar sikerülni, elég csak a kezemre nézni és bizony csinálni kell tovább, mert valóban nem létezik lehetetlen. Persze ehhez nagyban hozzájárult, hogy világsztárként is ember tudott maradni és saját bevallása szerint is szeret a rajongókkal találkozni. :) Szóval a lényeg: Nothing is impossible, follow your dreams ... " 

*

Halvány emlékképeim vannak, ahogyan megyünk a parkolóházba a kocsihoz. De egyszerűen nem tudom megemészteni, hogy a kukáknál jött ki a Lord. XD Legközelebb rögtön kukázni kezdünk. Még sárga mellényt is veszünk hozzá :)

Hazafelé a köd sem tudott lelombozni bennünket.

De hogy pont a kukáknál ...... ?